Növekedni Krisztusban

2017. december 09., címkék: szűcs ferenc, reformátusok lapja, sola fide, hit által

Az igaz hit Isten ajándéka, kapcsolat, ismeret, döntés és bizalom – sorozatunk második részében Szűcs Ferenccel, a Károli Gáspár Református Egyetem emeritusz professzorával beszélgettünk az „egyedül hit által” reformátori elvéről.

Kálvinnal a Szentíráshoz

2016. november 16., címkék: könyvbemutató, kálvin jános, szűcs ferenc, könyvismertető

Szűcs Ferenc Kálvin olvasása közben című kötetének bemutatóját tartották november 15-én a Bibliamúzeum kiállítótermében. A válogatott írásokat tartalmazó könyvet Bogárdi Szabó István református teológus, püspök, egyházunk Zsinatának lelkészi elnöke méltatta.

„A hitvallás meghódolás a közösen felismert igazság előtt”

2016. október 11., címkék: hitvallás, II. helvét hitvallás, második helvét hitvallás, szűcs ferenc

A reformátusok számára nemcsak a reformáció ötszázadik évfordulója bír komoly jelentőséggel a következő évben, hanem a debreceni zsinat által 1567-ben elfogadott Második Helvét Hitvallás négyszázötvenedik évfordulója is. A jubileumra készülve kétnapos nemzetközi konferenciát rendez a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara és a Magyarországi Református Egyház Zsinata. A rendezvény előkészületében részt vevő Szűcs Ferenc professzor emeritussal a hitvallásokról és azon belül a Második Helvét Hitvallásról beszélgettünk.

A szembenállástól a közösségig

2016. május 31., címkék: szűcs ferenc, ökumenikus tanács (meöt)

Ha valamely területen már kialakult az egység, ragaszkodnunk kell annak megtartásához, ugyanakkor még sok beszélgetésre van szükség egymás jobb megismeréséhez – vélekedtek a katolikus és a protestáns egyházak képviselői a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által az ökumenikus útkeresésről rendezett május 25-i budapesti beszélgetésen. Az eszmecserét A szembenállástól a közösségig – evangélikus–katolikus közös megemlékezés a reformációról 2017-ben című kötet magyar fordításának megjelenése indokolta. A dokumentumot a Lutheránus Világszövetség és a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa fogadta el még 2013-ban.

Az egyházak jövőképe a népszámlálás után

2013. május 08., címkék: ejb, kránitz mihály, fabiny tamás, szűcs ferenc, Fabiny Tamás, ittzés jános, fabiny

Református, evangélikus és katolikus vallástörténészek, egyházvezetők kerekasztal-beszélgetés és könyvbemutató keretében vitatták meg a népszámlálási eredmények okait és a történelmi vallási közösségek egyházképét a Károli Egyetemen.

A hamis mammont engedelmes eszközzé kell tenni

2011. október 29., címkék: reformáció, reformáció hónapja, Reformáció hónapja, szűcs ferenc

Az egyháznak nem a hitelek ellen kell szólnia, hanem a felelőtlenség, a mértéktelen életszemlélet helyett kell egy ma is élhető életmodellt felmutatnia – állítja Szűcs Ferenc teológus professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) rendszeres teológiai tanszékének vezetője a gazdasági és hitelválság keresztyén, teológiai vonatkozásairól. Úgy véli, hogy bár a gazdasághoz és a pénzvilághoz mindig hozzá fog tapadni a „hamis” jelző, ezt mégis lehet folyamatosan „szelídíteni” és igyekezni emberarcúvá tenni. A Szentírás alapján maga a hitel nem tiltott dolog, a gazdasági haszon céljából felvett kölcsön fejében a hitelező is részesüljön egy tisztes, korlátozott mértékű kamatban, a szegény embereknek nyújtott kölcsönért azonban nem szabadna kamatot kérni.

Adventi látogatás – Szűcs Ferenc igehirdetése

2010. december 13., címkék: advent, szűcs ferenc, igehirdetés

Nyíljon ki a fülünk az evangéliumra, nyíljon meg a szemünk, hogy lássuk a világosságot, amely meglátogat bennünket és oldódjon meg a szánk és a nyelvünk!

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.